Fúvós fesztivál magyar és külföldi hangokkal

Ismét beszámoló, ezúttal más tollából. A jó öreg történetírónkat „K”-t kissé pihentetjük. (Nincs büntetésben, csak gondoltuk, néhány ifjú titánt is ki kell próbálni). A fesztivál különben is egy nagyon komoly dolog volt – ezt le kell szögezni – így egy vidámságában is komoly lánykára esett a választásunk. Lássuk, mit hozott ki belőle…

A Fürdővárosok III. Nemzetközi Fúvószenekari fesztiválja július 8-9-én került megrendezésre, melynek közeledtét szerte a városban szárnykürtösök hirdették – persze plakát formájában. A hódmezővásárhelyi és a szarvasi zenekaron kívül elfogadta meghívásunkat a lengyelországi Choroszcz város zenekara – akikkel ott jártunkkor fonódott szorosabbra a kapcsolat – valamint a svájci Stusslingen-ből érkező fúvósok.

A lengyelek július 6-án csütörtökön érkeztek, majd miután nagyjából elfoglalták a „Mezgé” kollégiumát, a teraszon összegyűlt a két zenekar. A nyelvi korlátokat áthidalandó ismét Rovó Szilvi volt segítségünkre a “lengyel oldalon”, míg később a svájciakkal való kommunikálást a fesztivál alatt Mészáros Anikó segítette. Az üdvözlésre természetesen folyékony formában is sor került, a hangulatról gondoskodott mind a magyar, mind a lengyel minőségi(?) pálinka (ez nem tapasztalat!).

A svájciak csak július 8-án, szombaton délben érkeztek, akiket “rögtönzött térzenével” leptünk meg. Persze mi mással, mint az általuk küldött Stusslingen indulóval.

De ne ugorjunk ennyire előre, nézzük csak szép sorjában a két nap történéseit…

Július 8. szombat (első nap)

Maga a fesztivál a város három különböző pontjáról indult, menetzenével. Az Eötvös suli felől a lengyelek, a Könd utca irányából a vásárhelyiek, mi orosháziak pedig az evangélikus templom elől céloztuk meg a művelődési házat. Az egymás mellé felsorakozó zenészek igazán színes látványt nyújtottak. A fesztivál hivatalos megnyitója után ismét menetzene következett, a zenekarok egymás után masíroztak végig a Rákóczi utcán egészen a Huba utcai kereszteződésig. Itt „feloszlattuk” magunkat kis időre, és mindenki elsétált a „Mezgé” koleszig egy jófajta ebédre, onnan pedig buszokkal indultunk tovább Gyopárosra.

Megérkeztünkkor a szarvasi zenekar már javában játszott, (Ők egyéb elfoglaltságaik miatt nem meneteltek) megteremtve ezzel az alaphangulatot. Amint befejezték műsorukat, hirtelen a magasból szólt a fúvószene: az “orosházi kamara” a toronyból szolgáltatott néhány számot. Miután lekászálódtunk (istenem, az a sok csigalépcső…!), a műsor folytatódott. Előbb a Szarvas Band adott nagysikerű térzenét, (dobok, gitárok és fúvósok egyvelege) majd a lengyel és a vásárhelyi zenekar felváltva szórakoztatta a strandoló nagyérdeműt.

Mindezek után a pirosak következtek: zenekarunk a svájciakkal ült a “zöld színpadra”. A zenei rész után a már oly sokat emlegetett „Mezgé” ebédlőben amolyan fesztiválzáró vacsora volt, melyen köszöntöttünk minden meghívottat magyarul, németül és lengyelül egyaránt. Tolmácsaink igencsak kitettek magukért, amiért hálás köszönet jár!

Július 9. vasárnap (második nap)

Mivel a jóból nem elég, vasárnap ismét birtokba vettük Gyopit, amikor is a “tornyos-felhívás” után egy nemzetközi csoportosulásnak lehetett szem-, és fültanúja a fürdőző vendég. A svájci, a lengyel és a házigazda zenekar közös számokat adott elő, melyeket a három karnagy felváltva vezényelt. Természetesen mindezek előtt és után – közben azért nehezebb lett volna, bár nem megoldhatatlan – sok beszélgetés, ismerkedés, fürdés és sörözés zajlott, ahogy az egy jó rendezvényhez hozzátartozik.

A fesztivál kapcsán sikerült elmélyíteni mind a lengyel-magyar, (Polak – Wegri) mind a svájci-magyar (Doxa – Ungarische) kapcsolatot. Mindezt mutatja a lengyelországi meghívás is, ami már ez évre szól(t), ám a pénz (hiánya) ebbe sajnos beleszólt. Reményeink szerint azonban jövőre Svájcba is ellátogatunk, a meghívás ezen az oldalon is áll.

A búcsúvacsorán kiderült, hogy svájci barátainkkal nagyon jól megértjük egymást mind a zenélésben, mind a szórakozásban. Ez a fesztivál – azt hiszem – mindannyiunkban nyomot hagyott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a néhanapján egy-egy velem szembejövő piros-fehér keresztes svájci póló…