Ez a beszámoló közel sem lesz olyan hosszú és tartalmas, mint az eddigiek. Hogy miért? Egyszerű. Nem történt túl sok dolog velünk, hiszen a hazaút hosszú óráit nyögtük a buszon. De azért felvillantok pár képet erről a napról is.
Egy kitakarított atombunker (klikk a képre Nagy Blanka fotóiért)
Kezdjem talán azzal, hogy reggeli után búcsút vettünk a svájciaktól, ami nem könnyes, inkább ásítós volt. Bepakoltuk a buszba az összes cuccot – és azt az Esz tubát, amit ajándékba kaptunk – majd indultunk is haza. De mindezek előtt még visszaküldtük Blankát, hogy a bunkert – most már üresen – fotózza körbe. Lássák csak az itthoniak, milyen egy valódi atombunker – kitakarítva.
Még itthon eldöntöttük, hogy Ausztriában beiktatunk egy kisebb megállót valahol a hegyekben. Közülünk ugyanis még sokan nem voltak ott, azt a látványt és élményt viszont amit az Alpok nyújt egyszerűen vétek kihagyni. Először csak egy autópálya parkoló mellett pihentünk meg a kötelező sofőrcsere és ablakmosás idejére. Itt a fiatalabbak felfedeztek egy hegyi tavacskát, amely mellett szép rét volt, látványosságnak pedig kisvonat ácsorgott a síneken. Gyorsan beindult az élet: Tóth Linda előadta a pózolj tóval és pózolj vonattal című magánszámát, Breznyik “Cucu” Zsolt hirtelen botanikussá változott, ahogy szeretettel csodálta a réti virágokat. De úgy általában véve mindenkit elkapott a nagy hegyi nyugalom.
A korábban említett hosszabb megállás helyszíne Löfer településre esett. Szétszéledt a zenekar, mindenki belevetette magát az osztrák kistelepülés csodás utcáiba és tereibe. Hamar rátaláltunk a felvonóra, amely a környék legmagasabb csúcsára visz fel. De persze odáig nem jutottunk el, hiszen hétfő lévén szünnapot tartottak. Hogy szakadnának meg…
De egy ofzés soha nem esik pánikba, minden esetben feltalálja magát. A kisebbek a téren álló baromfi szobrokat fedezték fel, miközben a nagyobbak a finom és frissen csapolt osztrák sört kortyolgatták – a baromfi szobrok társaságában. Legnagyobb gondunk az volt, hogy a megállásra tervezett 2 óra nagyon gyorsan eltelt. Lacibá kiadta az “Orosháza lóra!” vezényszót, így nem volt más hátra, mint előre: irány Magyarország.
Löferben, sofőrök közt (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián és Kálmán László
Kedden hajnalban rendben befutottunk Orosházán a művház elé. Úgy tűnt, hogy nálunk már csak az elénk érkező rokonok vágtak álmosabb fejet. Annak személy szerint nagyon örülök, hogy szinte minden szülő elmondta: itt a weboldalon követték a twitteres közvetítésünket, így mindig képben voltak, merre járunk és mit csinálunk éppen. Az biztos, hogy ezt a fajta szolgáltatást a jövőben alkalmazzuk.
Gyors kipakolás, elköszönés és mindenki indult haza. Ennyi volt tehát a svájci turné története, mely sok élménnyel és tanulsággal is szolgált mindenkinek.
