A fúvósok viszik tovább a népszerű Batyus Bálat

Újra meg lehet tölteni a kosarakat elemózsiával és italokkal, hiszen 2019. január 19-én ismét lesz Batyus Bál – az eddig megszokott kiváló hangulatban és baráti légkörben.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Bár 2018. januárjában a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) vezetői bejelentették hogy vége, mégsem szűnik meg a város legrégebbi bálja. Az Orosházi Fúvószenekari Egyesület elnöksége ugyanis úgy döntött, átveszi a Batyus Bál szervezését, megmentve ezzel az immár 19 éves rendezvényt.
– Már a tavalyi bejelentéskor elhatároztuk, ha lehetőség adódik rá, átvesszük a bál szervezését. Az NNÖ vezetői rábólintottak a tervre, így folytatódik a báli mulatság. A batyus bálnak megvan a maga varázsa, rengeteg baráti társaság járt eddig is az eseményre, és reméljük, ez így marad a jövőben is – meséli az előzményeket Kovács Imre, az Orosházi Fúvószenekari Egyesület elnöke.

Az NNÖ vezetői örömmel adják át a stafétát a fúvósoknak, akikkel kiváló a kapcsolatuk, hiszen az elmúlt években rendszeres fellépői voltak az eseménynek.
– Be kellett látnunk, hogy közel a 70. életévhez már nem egyszerű egy ekkora volumenű rendezvényt megszervezni. Nagyon boldogok vagyunk, hogy jött egy fiatal és lelkes csapat, akik továbbviszik a bál hagyományát. Minden eddig összegyűjtött tapasztalatunkat átadjuk a zenészeknek, hogy sikeres legyen a folytatás – mondja dr. Abonyi Lajos, az NNÖ első elnöke.

A 19. Batyus Bál 2019. január 19-én, szombaton 19 órakor kezdődik, a helyszín a Táncsics Mihály gimnázium sportcsarnoka.

A szervezők biztosítják az asztalokat, székeket, a betevőről és az innivalóról a vendégek gondoskodnak, azaz mindenki azt eszik és iszik, amit magával hoz. A műsorban fellép az orosházi Harangos Néptáncegyüttes és az Orosházi Fúvószenekar, a báli zenét – ahogy az elmúlt években mindig – most is a mohácsi Karawanka együttes szolgáltatja.

Jegyek és asztalfoglalás elővételben: Podmaniczkiné Szegi Katalin (+36 20 380 8806) Forján Orsolya (+36 20 318 8823) Flóra Virágüzlet (Orosháza, Thököly utca 4.)