Meghívó a fúvós fesztiválra

2012. július 27. szerző: Melega Krisztián kategória: zenekari hírek

Utoljára 2009-ben gyűltek össze Orosházán a fúvószenekarok, hogy közösen szórakoztassák a városlakókat. Az először Fürdővárosok Fesztiválja névre hallgató összejövetel ma már az Orosházi Fúvószenekari Fesztivál nevet viseli. De ez csak egy névváltozás, a lényeg ugyanaz maradt: sok fúvóst összehozni egy helyre, közösen zenélni és ismerkedni.

Idén augusztus 4-én, szombaton rendezzük a fesztivált az alábbi program szerint. (tovább…)

Disznyót sem melegben vágunk!

2010. március 13. szerző: Kálmán László Sándor kategória: beszámoló

Tavaszi tél - legalább víz nem áradt

Tavaszi tél - legalább víz nem áradt

Gasztronómiai fesztiválok egész hada van az országban és térségünkben is, ami egyáltalán nem baj. Már csak azért sem, mert mi is szeretjük az ízes ételeket, no meg a hazai italokat.  Épp ezért örömmel vettük a meghívást a szegedi disznótorra is, és megjegyeztük: beindult a tavaszi verkli, mely már rántja is magával a nyári megmérettetések sorát. Jelentem nem sokat tévedtünk, de annyit mindenképp, hogy a fellépés közel sem volt tavaszi, vigasztalni meg csak azzal tudtam magam, hogy disznyót sem melegben vágunk, a hideg miatt autentikus a belvárosi disznótor.
(tovább…)

Földváron, de nem pöttyösen

2009. október 21. szerző: Kálmán László Sándor kategória: beszámoló

Menetben közeledünk a focipályához

Menetben közeledünk a focipályához (klikk a képre)

Olyan mozgalmas hónapokat éltünk át, hogy dokumentálni sem győztük az eseményeket.  Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy a háttérmunka is tetemes volt, mely a vezetőségünkre és ránk zenészekre is hárult.

Ez nem siránkozás. Csak arra akartam rávilágítani, hogy a készülődések és szervezkedések között, néha jól esik egy kis változatosság, egy könnyedebb fellépés, ahol együtt vagyunk. Mikor gőzerővel készültünk a Jubileumi hangversenyünkre jó volt egy kis “hajnali” szambát játszani Pusztaföldváron. (tovább…)

Rákóczitelep! Ébresztő!

2009. október 01. szerző: Jeszenszky Bianka kategória: beszámoló

"Riadókészültségben!"

"Riadókészültségben!"

 Parancsot megkaptuk és szeptember 26-án reggel hétre mindenki pontosan meg is jelent a művháznál.

(Kivéve két szaxofonost, ugyanis az egyik egy órával hamarabb érkezett, a másik pedig 20 percet késett.

Ezen kis pontatlanságok azonban nem okoztak fennakadást a metronóm pontossággal működő zenekarunk életében.)

 

(tovább…)

XII. Szilvanap – Szarvas

2009. szeptember 17. szerző: Kálmán László Sándor kategória: beszámoló

090912_szilvanap_011

Ezt keresheted a térképen...

A Bajnóczy Trans busza bekanyarodott a művközpont mögé, becuccoltunk és indultunk Szarvasra.
Tudtuk hova kell menni, és sejtettük azt is mi fog ránk várni. Azonban mégsem minden “papírforma” szerint alakult.

Megérkeztünk, és már jött is a  kirendelt védőügyvéd szervező. Gyorsan felvázolta a napot és Lacibával az élen nyugtázta bandánk a programot. Bóklászás a Lekvárosutca és a Faló-köz által bezárt területen, menetzene majd egy mini koncert, és már vége is.

(tovább…)

  • rajongó vagy már?

  • kövess minket twitteren is!

  • médiatámogatók

  • tárhelyszolgáltatónk