Hogyan tudnék élni…fúvószene nélkül

Ha a cikk címének elejéről rögtön a nagysikerű film jutott eszébe, az nem a véletlen műve. Hogy miért, az kiderül 2025. december 30-án az Orosházi Fúvószenekar 35. Szilveszteri hangversenyén. De ha végigolvassa ezt az írást, akár most is megtudhat néhány fontos részletet.

– Igazából már a tavalyi szilveszteri hangverseny vége óta a mostanira készülünk. Már akkor elkezdtünk arról beszélgetni a zenekarosokkal, hogy a nagy sikert és ezt a kivételes érdeklődést mivel tudjuk fenntartani – mondta Debreczeni Márk.

Az Orosházi Fúvószenekar karmestere hangsúlyozta, a tavaszi templomi hangverseny, a nyári turné és az év közbeni sok kisebb nagyobb fellépés egyben felkészülés az év legnagyobb orosházi fúvós eseményére.
– Már hónapokkal a szilveszteri hangverseny előtt sok zeneszám van a listámon, amit jó lenne eljátszani. Ezeket kipróbáljuk, van amit elvetünk, van amiről pedig azonnal tudjuk, ez nekünk való és a közönség is szeretni fogja – avat be a kulisszatitkokba a fúvósok szakmai vezetője.

Magyar mesék, Charlie, Republik

A hagyományos évbúcsúztató koncert idén is különleges zenei utazást ígér, amelyben klasszikus fúvószenekari megszólalás, friss könnyűzenei átiratok, látványos táncprodukciók találkoznak. A műsor már összeállt, sok meglepetéssel készülünk.
– Már maga a nyitószám, a Carmina Burana is igazi zenei csemege lesz fúvós átiratban. De hallhatják majd tőlünk a templomban nagy sikert aratott magyar mesefilm zenékből készült válogatást, úgyhogy megint jön Süsü, Dr. Bubó és a Nagy Ho-ho-horgász is.

Eljátszunk egy válogatást a Jézus Krisztus Szupersztár musicalből, felhangzik egy Charlie egyveleg, többek között a Kávéház, a Nézz az ég felé vagy a Jég, dupla whiskyvel című népszerű zenei betétekkel, de műsorra tűzzük a nyárzáró térzenénken legnagyobb sikert aratott új darabunkat, a Republik egyveleget a Szállj el, kismadárral, a 67-es úttal, és a 16 tonna fekete szénnel.

Örömmel mondhatom, hogy most is elfogadták meghívásunkat a Zsemberi-Baráth Beáta vezette Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület táncosai, akik két számban is fellépnek majd a zenekarral. Fontos számunkra, hogy a városban működő, sok tehetséges fiatalt soraiban tudó együttesekkel rendszeresen közösen dolgozzunk, ezzel teret adva nekik is a népes közönség előtti bemutatkozásra – fogalmaz a karmester.

Demjén zenék lassú és gyors verzióban

A 2025-ös év egyik legnagyobb magyar kasszasikere a Hogyan tudnék élni nélküled című film volt. A Demjén Ferenc zenéire épülő alkotásban megelevenednek a ‘90-es évek (amiről ugye azt is tudjuk, hogy abban az időben bizony mindenki táncolt).

Nem lesz ez másként az idei szilveszteri hangversenyen sem. Külön erre az estére hangszereltettük meg a film legjobb betétdalait, amit két külön számban játszunk majd el.
– A szabadság vándorai, a Jégszív és a Jöjj vissza, vándor! egy gyönyörű hangzású egyvelegben kerül majd műsorra, míg a pörgős, gyors zenéket a nagyszabású fináléra tartogatjuk.

A Darabokra törted a szívem, az El kell, hogy engedj és a Sajtból van a hold a magyar poptörténet ikonikus dalai, mindezeket pedig ismét a művészeti iskola moderntánc csoportjával, a Kárai Borbála vezette, tehetséges fiatalokból álló tánckarral együtt adjuk elő. Ehhez a produkcióhoz felkértük az orosházi származású színművészt, musical énekest, Simon Panna Bogit is, aki énekesként fog beszállni a fináléra.

De erről többet előre nem mondanék, jöjjenek el és nézzék meg a koncerten – zárta Debreczeni Márk.

És hogy mi mutatja az orosházi fúvósok iránti hatalmas érdeklődést? Leginkább az, hogy a belépőjegyek több mint 60 százaléka 4 nap alatt elfogyott. Így aki nem szeretne lemaradni az év legnagyobb orosházi fúvós koncertjéről, a támogatói jegyeket a Petőfi Művelődési Központ jegypénztárában válthatja meg.

Jegyárak: 4000 Ft, 4500 Ft

Pénztári nyitvatartás:

📌 Hétfő: 13.00-17.00 óra
📌 Szerda: 13.00-17.00 óra
📌 Péntek: 8.00-13.00 óra
(A jegyvásárlásnál bankkártyát nem fogadnak el!)

A Facebook eseményre ide kattintva lehet bejelentkezni.

#egybandaegyhang#ofze