Vízizene OFZE módra
Elérkeztünk a mosoni turné harmadik, egyben záró napjához. Ez a nap mozgalmasabb volt az előzőnél, ugyanis hangszereket is fogtunk. Nem is egyszer. Sőt, ha nagyon szigorúan vesszük, akkor háromszor is megmutattuk magunkat Balatongyörökön. A nap mottója: “Nekem a Balaton az igazi Riviéra”
A reggel nem a legjobban kezdődött. Tudtuk, hogy nyolcra már útra késznek kell lenni. Ez teljesíthető is volt, inkább az eső miatti gyors pakolás szegte kedvünket. Persze nem a csomagokat féltettük annyira, hanem az motoszkált bennünk, hogy ugrik a balatoni strandolás, és egy csöpögő ereszű kis vendéglőben ütjük el az időt ebédig, majd usgyi haza. Szerencsénkre nem ez volt a nap forgatókönyve.
Feltörnek a szigligeti emlékek
Ha nem is ebéd, de reggeli közben végig esett, úgyhogy némileg komótosan ettük a virslit, mert senkinek sem volt kedve a parkolóban álló buszhoz rohanni. Mivel úgy döntöttünk, hogy a TESCO étterem egész nap unalmas lenne, hát elfutottunk a buszhoz, és némi búcsúzkodás után indultunk a Balatonra.
Mosonmagyaróvárt elhagyva örömünkre egyre csak tisztult az ég, és megérkezésünkkor már csokiolvasztó melegben várt minket Kustáncziné Ildikó a györöki strand egyik vendéglátósa, régi barátunk.
Ha lenne egy zenekaros névlexikon, akkor biztos lenne benne Kustánczi szócikk is. Zenekarunk öregjei lassan húsz éve ismerjük a celeb Kustánczi Lia édesanyját, ugyanis Szigligeten ő üzemeltette a Mini Fagyizót. Balatoni turnék során a fagyizója mellett volt a szállásunk, és hosszú hetek estéit mulattuk át náluk illetve velük. (Olyan is előfordult, hogy fogadásból annyi banános fagyikelyhet, azaz Banán Split-et evett egyik kísérőnk, hogy “be is rosszult” tőle).
Pedig nem szabad mindent szájba venni (klikk a képre galériáért)
Tehát a strandra megérkeztünk, majd egyből a platánfák alá pakoltunk ki, ahol az idei évhez hasonlóan már körülbelül kilenc évvel ezelőtt térzenéztünk. Bő félórás koncert után mehettünk a vízbe, vagy ismerkedhettünk a stranddal. Közben már az ebéd is elkészült, így folyamatosan érkeztek a vízicsatától megfáradt zenészek a pulthoz. A gyors ebéd után rögtön a vízbe mentünk, de nem szórakozni, hanem dolgozni.
A kilencvenes évektől zenekarunk rendszeresen járt a Balatonra, és amerre jártunk -és a vízállás is megengedte- bevezettük a vízizenét.
Mit is jelent ez pontosan? Egyszerű. Karnagyunk felemeli a pálcát, és kiadja, az Orosháza vízbe! parancsot. Majd beérkezésünkkor beledobja vezénylő alkalmatosságát a Balatonba. (Szakzsargon szerint hitelesíti a karmesteri pálcát) A parton a dobosok beütnek, majd kezdődik az indulózás. Ez a produkció általában eltart úgy húsz percet, majd a nézők gyűrűjéből kiverekedve a parton is adunk egy térzenét. A produkció sikere soha nem marad el…
Az élelmesebbek a fellépés után még egy gyors mártózást megejthettek, majd pakolás és a hazaindulás következett. Egy páran inkább a hűvösbeni ücsörgést választottuk, ahol számot vetettünk erről a három napról. Mindeközben Szegi Kata pakolászott a női táskájában, – mely majdnem akkora, mint az utazóm – és ekkor talált rá a családjának és kedvesének szánt ajándékra, a Mozart csokoládékra. Az ízléles csomagolás, az egy napos táskában tartózkodás után a meleg hatására pikk-pakk a gusztustalanság példaképévé változott. Némi nyelvmunka után kitisztítottuk a csokis zacskót, és az óvodából még megmaradt gyúrmázós mozdulatokkal ajándékszerűvé varázsoltuk a csomagolásban maradt édességeket.
A "Nézz ki hülyén" csapat verseny résztvevői (galéria = klikk a képre)
Ezután buszra szálltunk, és indulás haza, Orosházára. Ifjabb Bajnóczi Pali megtervezte az utunk és húztunk is, a déli parton, a völgyhídon át. Megálltunk egy parkolóba pihenni, kicsit mozogni. Ekkor vettem észre, hogy a mellettünk álló tejes kamion krómozott tartálya torz tükörként is használható. Pillanatok alatt odasereglett a zenekar apraja s nagyja, és megkezdődött a show. Mindenki kövér törpévé és csámpás békává változott. Legalábbis én ezen lényekre tudtam asszociálni. (Egyelőre csak képekkel tudok szolgálni, de ha minden igaz, akkor erről az esetről egy kis videóval is jelentkezünk a jövőben.) Jókedvünknek csak a kamionos szabott határt, ugyanis a nevetgélő zenészekre fogni egy egész kamionnyi romlott tejet elég gyengének tűnhet, ezért folytatta útját.
Egész jó ütemben haladtunk, míg egyszer csak bedugult minden az autópályán. Az Útinformhoz intézett telefonból kiderült, jobb, ha mellékutakat választunk. Mi ezt meg is tettük, és némi kötelező kerülővel késő este meg is érkeztünk Orosházára.
Ezzel le is zártuk a nyári turnék sorát. Azért még adunk megrendelést a Bajnóczi Transnak idén is, és nem kell várni szilveszterig, hogy találkozzunk…
