A Tisztelt Olvasó már hozzászokott ahhoz, hogy nyaranta egy zombai turnéról szóló bejegyzéssel gazdagítjuk zenekaros internetes naplónk. Eddig stimmt. No, de 2011 nyarán kétszer is megszálljuk a tolna megyei testvértelepülésünket. Különösebb baj nem volt, kétszer folyt a vér, most nem kapott a buszunk defektet és ismerősökként köszöntöttek minket már Tengelicen is.
Ez első koncertkörút bejegyzése olvasható.
"Ez a csapatunk!" Idegenben játszott Orosháza és Zomba is. - tengelici csoportkép
Évek és a rutin…
…uralkodott el a zenészek apraján és nagyján. Egyik mércéje fotósunk Nagy Blanka telefonja volt, mikor megkérdezte tőlem, hogy honnan is van az indulás, mert 15 óra 38 perc van és még sehol senki. (Svájcban volt már velünk, de még azért nem rendelkezik igazi fúvós rutinnal. Mindenesetre azt is elárulhatom, hogy komoly munka árán ezen az úton tett annyit, hogy már majdnem fuvolistának fogadtuk…) Megnyugtattam, hogy még én is a piacon vagyok, ezután tusolok egyet és megyek. De nyugi, 16 órára kell menni…
A rutin itt ütközött ki, mert mintha egy harci alakulatot, például a harci ovisokat (semmi gond, majd ezt a poén megérted később) ledobtak volna minket, pikk-pakk megérkezett mindenki -nagy rohanás árán én is- időre, bepakoltunk és indultunk is. Az utolsó bőrönd betuszkolása azonban nekem okozott annyi gondot, hogy beleakadt az ujjam a kofferba és kiszakított egy kis darabot a szívemből körmömből. Katasztrófára éhes barátaim nem kis örömére.
Újdonság volt, hogy elfoglaltság miatt nem a szokásos busszal és sofőrökkel mentünk, de ezt is megoldottuk. Egy héttel korábban karnagyunk adott már a cégnek egy OFZE logós zászlót, ezáltal meg is köttetett az együttműködés. Otthon éreztük magunk egyből, be is laktuk a járművet és már odafele úton Kovács Peti kezébe került a gitár és Margóra is emlékezve Eeeel- káártyá-ztama gyönge szívem-et énekelve közelítettük meg Zombát.
Ami állandó: Paradisepuszta és a székelykáposzta
Betűleves is volt. - Az ésszel ebéd közben sincs gond! (Még twitpic? Klikk a képre!)
Régebben családoknál laktunk, ez erősítette is a Zombai Hagyományőrző Egyesület néptáncosai és zenekarunk között a kapcsolatot, azonban ez már jó pár nyara nem így van. Paradicsompusztán alszunk az egykori Dőry kastélyban, ami most benntlakásos intézményként működik. Néha lakókkal is találkozunk, de legtöbbször ők is szabin vannak, mikor mi ott járunk. Illetve mikor mi dolgozni megyünk hozzájuk. Szóval ennek az a lényege, hogy már mindenki a saját ágyához megy a szobákban, és nincs olyan, hogy ki kivel alszik. Ebben is olyan rutin van, mint a buszon az ülésrendben.
Látszik a változás
Elfoglaltuk a szállást, majd bementünk vacsorázni Zombára. Ahol szembetűnő volt a változás, ugyanis egy szépen vakolt étkező várt minket, és a frissen aszfaltozott sportpálya végén nem drótkerítés, hanem egy sportcsarnok magaslott az iskolával egybeépítve. Kiderült, hogy társadalmi munkában a község lakói már füvesítettek, ezért úgy nézett ki az egész, mintha mindig is ott lett volna. Szerintem nagyon oda illik. (Civil; szociális munkás; zenész szemmel, nem tervezőivel. De feltételezem, hogy több civil látja majd, mint szakember és ha már nekem tetszik az jelent valamit… 🙂 ) Köszöntések, programismertetés, mind rutinszerűen zajlott és a hangulat is a vártnak megfelelően alakult.
Miután visszaértünk a szállásunkra elkezdődött a lazítás és a bandázás az egykori kastély parkjában és a szobákban. A maradék chipsek és kártyák előkerültek, de a fröccsből sem engedtük elillanni a szódabuborékokat.
A poénok és a cukkolás ment rendesen. Zsolt is elkezdte az udvarlást -azaz folytatta, vagy taktikát váltott már nem is tudom, hisz ő is ügyeletes “latin lover”- és egy futóversenyre hívta ki Mester Nikit. Én sajnos nem láttam, hogy Zsolton segített-e az a becsúszás, amit a pálya az aszfaltozott kapubejáró végén művelt, és célfotó sem volt, de nevetés annál inkább. Egy tisztességes könyök prezúron kívül nem történt semmi, a feldagadt csuklót és környékét nem vesszük figyelembe. De azt miért is vennénk? Az orvos a röntgen után megállapította a kézzel nincs baj.
Hatalmas nevetésekkel zártuk az első napot. De még igazán nem kezdődött el ekkor a turné. Egyébként ezeket röviden élőben is közvetítettük (Már amelyik megjelent. Éljen a technika ördöge!)
Szalagvágás és szomszédolás
Még több izzasztó pillanatért klikk Macó orrára (Fotó: Nagy Blanka)
A sportcsarnok avatása egy tipikus protokoll rendezvény volt. Környező települések vezetői, “hivatalos” emberek hada. (Megjegyzem, hogy városunk is képviseltette magát egy küldöttséggel. S, még egy kis szubjektív: mindig jó találkozni földikkel más városban, országban. Másabb érzés, és el lehet csípni gondolatokat: “Ti is itt vagytok?” “Ezek a mi fiaink, lányaink.”, stb.) Beszédek, projektismertetés és a sikeres együttműködés kiemelése alatt égtünk le a napon. Feldmann Tibi és a napsütötte kopaszfoltos feje akkor a katolikus egyházfőt juttatta eszembe. Tudod, mikor az elöljáró a kis bordó sipkában misézik …
A műsor során ügyes zenész kollégákat is hallhattunk, a színjátszók minket is megnevetettek. Azonban számunkra a katarzist az ovisok hozták el. A harci ovisok. Harc egy község, de mosolyt csalt az arcunkra a konferansz, mikor bejelentette a Harci ovisok kísérleti csoportjának műsorát. Nekem nem volt nagy törés az életemben, de Niki mindenképp csalódott volt mikor egy folklór műsort kapott, nem pedig apró nindzsákat…
Délután Tengelicre látogattunk, ahol már szintén ismerősként köszöntöttek minket. A sors fintora, hogy a koncert helyszínétől pár méterre található krimóban most is az a jóember főzte a pörköltet aki a múltkor, és bánatára akkor is és most is lemaradt a műsorról. Műsort írok, mert a zombai néptáncosokkal közösen szerepeltünk ezen a napon. Taps, siker, jó hangulat, majd vacsora. Borjúpaprikás volt galuskával, mely kiválóra sikeredett. Nem voltam szégyellős és ettem belőle rendesen. Már tele voltam, de kívántam még…
Az asztaloknál vegyesen ültünk zenészek és táncosok, meg is kezdődött az ismerkedés és a szervezkedés, hogy este tiszteletünket tehessük egy páran Zomba éjszakai életének központjában, a Gólyában. Végül csak Melega Krisztiánnal ketten mentünk be a táncos lányokhoz és fiúkhoz, de ez mit sem vont le a hangulat értékéből.
Csarnokavatás mégegyszer
A vasárnap esti program azonban inkább a belakásról szólt. Mi megismételtük a tengelici produkciót a táncosokkal, majd az este közeledtével egyre inkább a fiatalokat várták a szervezők az új létesítménybe. Az est sztárvendége -ahogy mondani szokás- az X-faktoros Wolf Kati volt. Állítólag jól énekelt. Elhiszem a többieknek, mert én a frissen aszfaltozott pályán beszélgettem és söröztem régi- és új néptáncos ismerőseimmel, barátaimmal.
Talán ennyi, amit le lehet érdemes ide leírni. Mint a címben is szerepelt, ez egy különkiadás volt. A következő rendes utunkig sem kell már sokat aludni és beszámolunk majd a történtekről akkor is. Július utolsó hétvégéjén sem fogunk “őseinknél” unatkozni, hiszen sok dolog vár ránk.
