Májustól Putnoki Zsolt vezényel minket

Karnagyváltás történt zenekarunk élén. Fabók László lemondott, helyére az egykori katonazenész, jelenleg zenetanár Putnoki Zsolt érkezett.

Zenekarunk új karnagya, Putnoki Zsolt (Fotó: Rosta Tibor)

Zenekarunk új karnagya, Putnoki Zsolt (Fotó: Rosta Tibor)

Hír még egyesületünk háza tájáról, hogy a közgyűlés megválasztotta az új vezetőséget, és megvan az első fellépés időpontja is az új karnaggyal.

Több mint 4 évnyi közös munka, próbák és zajos sikerek után 2016. áprilisában elköszönt tőlünk Fabók László karnagy.
– Szeretném megköszönni Fabók László éveken át végzett, kimagasló színvonalú szakmai munkáját. Magam és a zenekar nevében is sok sikert kívánok neki mind magánéletében, mind művészeti pályáján – mondja Kovács Imre, egyesületünk elnöke.

Ezt követően adott volt a feladat: új karnagyot kellett keresni a zenekar élére. Ez a folyamat bő egy hónapig tartott, de mi addig sem maradtunk zene nélkül: koncertmesterünk, K. Tóth Péter irányításával próbáltunk, az általunk jól ismert és tudott zenéket játszottuk hetente egyszer.

A “karnagycasting” május elejére sikerrel járt

– Nagy örömünkre a békéscsabai származású, de Orosházán tanító Putnoki Zsolt művésztanár elvállalta a karnagyi felkérést, így ő vezeti mostantól a zenekar szakmai munkáját – jelentette be Kovács Imre.

Putnoki Zsolt trombitaszakon diplomázott Szegeden, majd Debrecenben szerezte meg a fúvóskarnagyi képesítést.
– A Hajdúszoboszlói Ifjúsági Fúvószenekart vezettem több éven át, emellett katonazenészként a Debreceni Helyőrség Zenekarában és a Veszprémi Légierő Big Bandben játszottam évekig – mondja magáról röviden új szakmai vezetőnk.

Új karnagyunk jó kedéllyel vetette magát munkába (Fotó: Rosta Tibor)

Új karnagyunk jó kedéllyel vetette magát munkába (Fotó: Rosta Tibor)

– Az orosházi zenekar az országban is egyedülálló múlttal rendelkezik, és amit eddig tapasztaltam tőlük, az mindenképpen meggyőző. A zenekar játékmódja kiváló, jó zenészekből állnak mind szakmailag, mind emberileg. Örülök, hogy rám gondoltak és én vezényelhetem őket. Az első komolyabb fellépésünk a zombai falunapon lesz június 25-én, de ezt követően a környező településeken is feltűnhetünk majd – tette hozzá.

Az első fellépésünk az új karnaggyal június 17-én, 17 órától lesz a főtéren. A Focifaluban két Európa-bajnoki meccs között játsszunk térzenét. Gyertek, hallgassatok meg minket!

A hosszabb távú terv pedig a jövőre nézve egy külföldi turné megszervezése lesz.
– Szeretnénk olyan zenét játszani, olyan élményt nyújtani, ami az embereknek kikapcsolódást jelent. Azokat a hagyományokat, és szakmai dolgokat, amiket elődeim, K. Tóth László és Fabók László felépített, mindenképpen megtartjuk. De el szeretnék egy újfajta irányba indulni, hogy a könnyűzenét a nagyközönség számára kifejezetten szórakoztató formában játsszuk – mondta Putnoki Zsolt, akivel hamarosan egy hosszabb bemutatkozó interjút is közlünk itt a zenekar oldalán.

Új vezetőség az egyesületben

Mindeközben az egyesület háza táján is volt munka bőven, hiszen lejárt a vezetőség 4 éves mandátuma. A közgyűlés május 20-án ezért sok egyéb mellett új vezetőséget is választott.

A kögyűlés megválasztotta az új vezetőséget (Fotó: Kálmán László)

A közgyűlés megválasztotta az új vezetőséget (Fotó: Kálmán László)

Elnökünk továbbra is Kovács Imre maradt, aki így már harmadik ciklusát kezdi meg nálunk. A vezetőség tagja lett még Kardosné Bánhidi Éva, Forján Orsolya (gazdasági vezető), Podmaniczkiné Szegi Katalin, Kovács Péter (titkár), K. Tóth Péter (koncertmester), Melega Krisztián. Megbízatásuk 4 évre szól.