Csináltuk a fesztivált

A 2009-es Orosházi Fúvószenekari Fesztivál második beszámolóját legfiatalabb történetírónk Jeszenszky Bianka írta. Mert ő is “csinálta a fesztivált!”

A Norvégok showman karnagya

A Norvégok showman karnagya

Szombaton reggel  zenekarunk hatalmas menetzenével nyitotta meg a X. Orosháza Fesztivált. Bejártuk a Könd, a Táncsics, a Rákóczi, a Huba utcát és a piac teret, így jutottunk el az Árpád kertbe. Mivel jókedvünk volt nekünk is, elfújtunk még néhány indulót, aztán jobbra át és viszlát!

Másnap reggel 9 órakor már  indulásra készen álltak a zenekarok az Eötvös téren. Kivéve egyet: norvég barátaink ugyanis még csak Hódmezővásárhelynél jártak. Ezért aztán bemelegítésnek elfújtunk néhány indulót, hátha gyorsabban telik az idő. A taktika bevált, pár perc múlva megérkeztek külföldi vendégeink. Noha nem tűntek félelmetes vikingeknek és nem is hajóval jöttek, de a menetelésük mégis különleges volt, a zászlótartó kísérőkkel együtt.

Mire a négy zenekar a művelődési házhoz érkezett a közönség is szépen összegyűlt. Németh Béla polgármester köszöntötte a zenekarokat és a jelenlévőket, majd átadta a város ajándékait a karnagyoknak.
Ezután áttettük székhelyünket az Árpád kertbe, ahol előbb a norvég és a vásárhelyi zenekar villoghatott ügyességével a nézők nagy örömére. Már ekkor vészjóslóan tekintgettünk az ég aljára: aj-aj, itt még esni fog. Fél órával a déli harangszó előtt váltás következett a téren: a komlósi zenekar és az OFZE szórakoztatta a nagyérdeműt.

A négy zenekar a megérdemelt taps kiélvezése után megrohamozta a koncerttermet, hogy elsősorban étvágyát nem mellesleg szomját csillapítsa. A tapsvihar amit kaptunk csak előjáték volt, az ebéd alatt kint tomboló égszakadáshoz képest, amely miatt a gyopárosi fellépés sajnos elmaradt. De a jó fúvószenekaros kreatív és előrelátó. Volt aki a szemerkélő eső dacára az élményfürdő szolgáltatásait élvezte és olyan is aki a kilátó melletti étteremben kártyázott vagy beszélgetett.

Közös éneklés a vacsorán

Közös éneklés a vacsorán

Aztán a vacsora előtt nem sokkal a vásárhelyi fúvószenekar úgy döntött, hogy az nevet, aki utoljára fúj. Előkapták hangszereiket, menetbe verődtek és a fürdőben a kilátóig masíroztak. Ott levetették magukat egy-egy székre és muzsikáltak. Erre a pár percre megalakult az Orosházi – Vásárhelyi Vegyes Fúvószenekar, ahol a karmester cintányérozott és a baritonos trombitált.

Ezek után jó kedvvel indultunk enni a közeli étterembe, ahol K. Tóth László karnagy és Dr. Muntyán János egyesületi elnök adta át az ajándékokat zenekarunk nevében vendégeinknek és mi is kaptunk serleget emlékül.
Vacsorára két jó nagy tenyérnyi rántott hús szeletet kaptunk, de nem okozott gondot az elfogyasztása. Falatozgatás közben kedvtelve hallgattuk az énekes pohárköszöntőket, melyek csak az idő rövidsége miatt értek véget.

Vacsoránkat elköltvén, lassan útra keltek barátaink és otthonuk felé vették az irányt. Az OFZE is így döntött, hiszen igen elfáradtunk a hétvégén. Már csak egy kérdés motoszkált álmos fejecskénkben…Mikor lesz újra fúvós fesztivál?