Piros, fehér, zöld

080315_terzene_04

Kokárda: március 15-én a zenekari egyenruha része

Nem szoktunk beszámolni protokoll rendezvényekről, nemzeti ünnepek során adott térzenéinkről, azonban ez a bejegyzés kivétel, ugyanis Kecskeméti Krisztinától kaptunk pár képet, melyek az idei államalapítási ünnepségen készültek. Akkor már úgy gondoltuk, – ha lúd, legyen kövér – és közzétesszük Széni Tibor 2008. március 15 készített galériáját is, bemutatva, hogy jelen vagyunk itt is és már jó pár éve (évtizede) nem telik el úgy városi ünnepség, hogy ne jelennénk meg, és ne kezdenénk az eseményt térzenével, majd Himnusszal.

Az idei államalapításhoz kötődő rendezvénysorozat Orosházán – az utóbbi évek hagyományai szerint – augusztus 19-én kezdődött, mikor is városunk vezetői, testvértelepüléseink küldöttei a Szent István szobrot megkoszorúzták.

Véleményem szerint jó ötlet volt huszadika előestéjére tenni ezt az alkalmat, hiszen sokkal többen kilátogatnak így a városi ünnepségre, mint korábban. Augusztus 20-án délelőtt már mindenki Gyopárosfürdőre megy ki, hogy a gyepen a legjobb helyet csípje el, így a megemlékezés háttérbe szorul, marad csak a buli.

Koszorúzások képeiért klikk képre

Koszorúzások képeiért klikk képre

Megjegyzem, hogy ebben az évben azért is szerencsés volt ez a kezdés, mert nemzeti ünnepünk hajnalán indultunk Mosonmagyaróvárra a Fúvószene Napjára. (Ezen kötelességünknek ezért eleget tudtunk tenni, azonban így is volt olyan felkérés, melyet nem tudtunk elvállalni, épp a mosoni turné miatt.)

A rendezvény menetzenével kezdődött. Zenekarunk a Petőfi Művelődési Központtól vonult át a koszorúzás színhelyére, felvezetve a Szent György Lovagrend képviselőit.

Rövid térzenét követően Németh Béla, Orosháza Város polgármestere tartotta meg ünnepi beszédét valamint hallhattuk István király intelmeit ifj. Zsiga Zsolt előadásában.

A meleg nyárestén Orosháza belvárosában nem csak a mi fúvóshangszereink szóltak, hanem az ünnepség részeként a tárogató hangja is felcsendült.

A rendezvény koszorúzást követően Szózattal zárult.